Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
Szmll
Induls: 2008-08-18
 
HREK
HREK : Gyirmt FC Gyr

Gyirmt FC Gyr

kisalfold.hu  2021.05.24. 16:35

Interj a Gyirmt FC Gyr vezetedzjvel, Cserti Aurllal:


– Pr vvel ez- eltt nem gondoltuk volna, hogy majd nnel beszlgetnk a Gyirmt feljutsa kapcsn, ugyanis korbban elutastotta a kk-srgkat, amikor edznek hvtk, s kztudott, hogy a tulajdonos Horvth testvrek csupn egyszer szoktak felkrni valakit. Cserti Aurllal azonban kivtelt tettek, mert pr v mlva jra megkerestk, amit gondolom sem a klubvezetk, sem n nem bnt meg.
– Egsz ms volt szituci legutbb, de amgy n nem is tudtam arrl, hogy a tulajdonosok csak egyszer krnek fel valakit. Hogy mirt dntttek ismt mellettem, nyilvn ket kne megkrdezni. Megkerestek, s elfogadtam a felkrst, amit a mostani helyzetben rtheten egyltaln nem bnok. A legtbbszr hossz vek utn derl ki, hogy egy dnts j vagy rossz volt-e. Egy ilyen siker utn ez egyrtelm, de ha mondjuk tavaly nyron krdez, amikor hetedikek lettnk, lehet, kicsit mshogy fogalmazok.

– Edzknt sehol sem bukott meg, s ez a mai futballban nagy dolog. Sehol nem mondhattk, hogy az eredmnytelensg miatt teszik laptra.
– Dehogynem. Az ETO-tl gy rgtak ki a msodik helyrl, hogy szerintk nem volt eredmnyes a csapat, de ez a dnts azt gondolom, nem engem minstett. A csapattal szerintem minden idk legjobb szi teljestmnyt nyjtottuk, m a tulajdonos valamirt mgis a vlts mellett dnttt, aminek biztos megvolt a mirtje, de ezt nem kzltk velem.

– Jl rezni, hogy maradt ezzel kapcsolatban nben egy elg komoly tske?
– Az ETO-val, Gyrrel kapcsolatban semmi. A klubban fociztam, s dolgoztam edzknt is. De gy fest, az eredmny mindig relatv. Van, hogy a kiess elkerlsrt kzdenek, ami ssze is jn, m mgis kirgjk ez edzt. Pedig nyilvn a realits az volt, hogy a bennmaradst rjk el. Sajnos a fociban itthon a realits nem mindig szmt…

– Gazdag plyafutst tudhat maga mgtt jtkosknt is. Mit gondol, futballistaknt vagy edzknt eredmnyesebb?
– Nem lehet a kettt sszehasonltani, egsz ms rzs. Jtkosknt mindig sokkal knnyebb, mint edzknt. Elbbi esetben sajt magadrt, s bizonyos szinten a csapatrt vagy felels. Tbb hibalehetsged van, edzknt nem annyira, de tudni kell edzknt jtkosfejjel is gondolkodni. Szksg van egyfajta emptira a jtkosokkal szemben, amit nem szabad egy edznek soha elfelejteni.

– Futballistbl lehet csupn j edz?
– Semmi kze a kettnek egymshoz. Ismerni, rezni kell a jtkos gondolkodst is. n amgy jtkosprti vagyok bizonyos szinten, ami mellett a kvetelmnyek termszetesen megvannak.

– Tegezi a jtkosait?
– Igen, s engem is tegezhetnek, de nem mindenki l ezzel a lehetsggel, ami nem baj. A tiszteletet egybknt nem a magzdssal lehet kirdemelni. Az edznek nem nagyon szabad hibzni, mert a jkosai ezt rgus szemekkel figyelik.

– Egyrtelm volt, hogy edz lesz?
– Ebben a mostani felesgemnek is nagy szerepe volt. Sok remek s kevsb kivl szakemberrel dolgoztam egytt, s amikor megismertem utbbiak munkjt is, azt gondoltam, hogy ez nekem is menni fog. De ahogy mondtam, kellett mg egy kls rhats is, amit a szintn labdargsban dolgoz felesgemtl kaptam meg.

– Sokat tanult ms szakemberektl?
– Azt gondolom, mindenkitl lehet valamit tanulni. Az is egyfajta tanulsg, hogy pldul n mit nem gy csinlnk. De nyilvn voltak nagyon j edzim, tbbek kztt Verebes s Garami Jzsi bcsi, sorolhatnm ket, de az embernek lesznek sajt elkpzelsei, amit ssze kell rakni.

– S mikor llt ez ssze? Mikor rezte, hogy j helyen l azon a bizonyos kispadon?
– Bevallom, mg sosem. Mindig meg kell kicsit julni. Vltozhat, vltozik is nha a foci, alkalmazkodni kell hozz. Fel kell nni a feladatokhoz, ami nem ugyanaz, mint volt mondjuk tizent vvel ezeltt.

– Mi volt az els siker vagy kudarc, amire edzknt emlkszik?
– Sok minden sszemosdik mr, de pldul Ppn jtkos- edzknt a rjtszs egy sikeres idszak volt. Aztn felkerltem a Haladssal az NB I-be, s a msodik vben harmadikok lettnk joncknt. Persze voltak mellnylsok, amikor hat meccsre elmentem Kecskemtre s veresg nlkl kirgtak, azt nem lehet kommentlni. Ilyenek is vannak egy edz letben. Ebbl is tanul az ember.

– Kvlrl elg egyenesnek tnik az t, amit edzknt az NB I-ig tett meg.
– Nincs egyenes t. Mindig vannak elgazsok. Ilyen volt, amikor Gyrben megkrtek, hogy legyek a segtje Varga Zoltnnak. Az ember, n is, inkbb az nllsgra trekszik, s szerencsre akadt aztn lehetsgem gy dolgozni. Sifokon azt gondolom, extrt nyjtottunk. Csont nlkli kiesnek tartottak minket, aztn szi bajnokok lettnk, pnz, paripa, fegyver nlkl. Vgl negyedikknt vgeztnk, de aztn feloszlott a csapat.

– Mindig tbb, jobb edz lett, ahogyan lpegetett elre?
– Ha a tapasztalataidat el tudod raktrozni s fel tudod hasznlni, mindig tbb leszel. Viszont azltal, hogy mindig tbbet tudsz, rjssz, milyen kevs is az. Nincs meglls. Nyilvn a szerencst is szoktk emlegetni. Nem vletlenl, hiszen az is kell. Vannak fordulpontok, rezni is kell dolgokat. Nem lehet mindent megtanulni.

– Amit most ltunk, az mr egymaga Cserti?
– Igen, ez mr csak n vagyok. A mintegy hromszz meccs utn ezt taln mr gy gondolhatom.

– Vannak elvlaszthatatlan edzprosok. Egervri Sndor s Kenyeres Imre, Pintr Attila s Farkas Jzsef. n Nmeth Zoltnnal forrt szinte egybe.
– Egy edznek mindig kell olyan segtsg maga mellett, aki ismeri s tudja, mit szeretne jtszatni. Alkalmazkodik hozz, nem kell oktatni. Nm nagyon j fegyverhordoz, de egyben – s ez az alap – nagyon rti a munkjt is, kivl szakember is. Ahogy most Gyirmton az sszes kollgm.

– Ahol most pp a szakmai igazgat az a Tamsi Zsolt, aki ellen az NB I-ben mg meccselt is.
– Valban, n Pakson, az MTK-nl volt edz, s ha jl emlkszem, az NB I-bl akkor estek ki. Pldartk, ahogy a gyirmti klubrt dolgozik, de a kzs munknk is az. Ahogy a klubvezets hozzllsa is, mert nem tudom, van-e mg olyan csapat, ahol ennyi pnzt raknnak bele a sportba, a fociba sajt zsebbl.

– A legtbb idt Pakson tlttte, mgsem ott volt a legeredmnyesebb edz.
– A siker mindig relatv. Papron lehet, tbbet r egy kupagyzelem Szkesfehrvrott, de Pakson ktszer voltam tdik, kizrlag magyar jtkosokkal, ami szerintem szintn extra teljestmny. Ha most a Gyirmt bennmarad az NB I-ben, szmomra felr egy kupagyzelemmel. Amgy a kupasiker, a harmadik hely Fehrvrott azzal a jtkosllomnnyal szerintem csoda volt. Szerencsre gy fest, engem krlvesznek ezek a csodk.

– A kvlllknak nehz embernek tnik, nem na- gyon van jelen a mdiban, vagy ha szerepel, akkor kis- s mogorvnak, nyersnek tnik. Ez tudatos?
– n azt szeretem, hogy az jelenjen meg, amit mondok. Sajnos elfordult, hogy nem a tnyeket rtk meg. A bizalomveszts taln ebbl jn. Amgy nincs semmi problmm, ami ktelez, annak eleget teszek.

– A kzvlemny, a szurkolk egy jl vdekez, kevs glt szerz csapatnak knyvelik el ltalban az egytteseit.
– Ez baromsg. Ki s hogyan hatrozza meg, hogy az n csapatom milyen stlusban jtsszon? A szakmban n ilyenrl mg nem hallottam. Nem tudom elkpzelni, hogy ha a Manchester City a PSG ellen nem vdekezik, megssza gl nlkl. Nem rtem, mirl beszlnek n- hnyan.

– Az azrt tny, hogy nem mindig rgott sok glt a csapata.

– Ha megnzzk Eurpban az lcsapatokat, nem csupn az a jellemz, hogy a legtbb glt rgjk, hanem hogy a legkevesebbet kapjk. A gllvs pedig kilencven szzalkban kvalits fggvnye. Vannak tmadk, akik tudom, hogy tizent glt lnek egy vben. Jtkosllomny-fgg a glkpessg. Nem lehet mindent a stratgi- ra fogni. Ami biztos, az n csapataim nem olyanok, amelyek csak gy felvelgetik a zsugt.

– A Gyirmt pldul hatvan glt ltt ebben a bajnoksgban.
– Ez amgy, fleg a tavasz, egy kiugr teljestmny volt. Igaz, tlen vltozott is a csapat. Jttek jak, s mentlisan is ersdtt a trsasg. A sznetben rendszert vltottunk, de az mr most bortkolhat, hogy az NB I-ben nem jtszhatunk majd ugyanebben. Ez a fajta vdekezs nem fog mkdni az lvonalban, ezt mr tudjuk.

– A szakma mennyire rtkeli? Vincze Ott, a Fradi s az ETO korbbi kivlsga korbban, mg a bajnoksg eltt azt mondta, a msodik vben mr ltszani fog a munkja. Igaza lett.
– Ottval jban vagyok, nyilvn azrt mondta ezt. Nyilvn, edzk azrt egyms kztt sokszor beszlnk a futballrl, s jlesik, ha gy gondolkodnak az emberrl a kollgk.

– Tlen komoly htrnyban voltak a feljutst illeten. szintn hitt akkor a feljutsban?
– A cl a harmadik hely volt s kihozni magunkbl, amit tudunk. Nem szmolgattunk. Vltoztattunk a felllsunkon, s ez mkdtt. Rizikt vllaltunk, ami bejtt. Az ellenfelek nem tudtk ezt gy lereaglni, ahogy az lvonalban valszn tudnk.

– Ezt nem csak azrt mondta, hogy levegye a terhet a jtkosairl?
– A jtkos mindig teherrel jtszik. A grundon sincs felszabadult jtk, nha megljk egymst a gyzelemrt. Az a mentlisan ers, aki amikor tt van, akkor is jl teljest.

– A rutinja nnek mr megvan az NB I-hez, de krds, mire lesz kpes az lvonalban a Gyirmt…
– A clunk egyrtelmen a tagsgunk meghosszabbtsa, amihez gy rzem, t jtkost mindenkpp kell igazolnunk. Kellennek NB I-et megjrt labdargk, s vannak is kiszemeltjeink, de ket is nagyon nehz lesz megszereznk.

– Igazolna klfldi labdargkat is?
– Egy j lgis sosem rossz. Vannak hinyposztok, ahol nem is tallni j magyar jtkost. Ezzel egytt kilencven szzalkban hazai jtkosokkal szeretnnk a bennmaradst megoldani.

– Ami nem lesz egyszer ebben a tizenkt csapatos bajnoksgban.
– A tradcikat nzve gy rzem, ennyi egyttes kevs az NB I-be, de lehet, n ltom rosszul. Ez van, most ebben a rendszerben kell helytllni.

– Szinte az egsz lete a focirl szlt. Mindig is errl brndozott?
– Dehogy! Fnemesi cmet szerettem volna, ezerhektros birtokkal. A viccet flretve, amgy igen, profi focista akartam lenni, s mg tovbb is tarthatott volna a plyafutsom, de rt nhny olyan kls behats is, ami miatt knytelen voltam vltani.

– Elgedett, ahol most tart?
– Most igen. Vannak srelmeim, de ezzel nem szabad foglalkozni. A kvetkez feladatra kell koncentrlni, ne vigye el a fejemet semmi. Az NB I szmunkra let-hall harc lesz.

Mg nincs hozzszls.
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.